A hála – A Téli napforduló Sötétségből a Fénybe

By   2016. december 21

December 21-e az ősi magyar hagyományok szerint a Fény Ünnepe, a Napisten újjászületésének és a téli napfordulónak a napja, és őseink szokása szerint ez az új év kezdete. Ilyenkor őseink a máglyák tetejéről sólymokat röptettek az ég felé, a nép üzeneteként a Napisten, az Élő Világegyetem számára, jeléül a Nap erejével fenntartott szövetségnek. Ezen a jeles napon összejövünk közösen, hogy szívünk áldott teréből, napfényességben, boldogan, kéz a kézben ünnepeljük meg és indítsuk útjára a Fényt. Közös lélekemelésre hívunk meg téged, ahol feltöltődhetünk, pihenhetünk, képezhetjük magunkat, és megtudhatjuk miért ünnepelték őseink évezredeken keresztül a téli napfordulót közösségileg. December 20-a minden évben az a nap, amikor a leghosszabb az éjszaka, a legnagyobb a külső világban a sötétség – ekkor a legnagyobb a fényesség a belső világban. A Természet átfordul téli, látszólag halott időszakába, de az Ember ekkor tudja véghezvinni a legnagyobb belső munkáit. Nem véletlen, hogy minden ősi nép emlékezetében él a Napforduló ünnepe, a Fény ünnepe.

feny-unnep-2016-2

 

Nem csak ezen a három napon kellene szeretni, hanem minden nap. Alapjaiban ennek a napnak arról kellene szólni, hogy bőségesen elegendő lenne egy szál fehér gyertyát gyújtani és megköszönni mindent, amit ebben az évben kaptál, hálát adni azért, hogy a felsőbb entitások, mint Jézus, most is velünk vannak, és segítenek az utunkon. Istennel kellene beszélgetni Szenteste, úgy hiszem.
Nem imádkozni, hanem beszélgetni, mert az ima egyirányú kommunikáció, ha beszélgetsz Istennel, válaszolni fog. Nem véletlenül írtak erről is könyvet…..

feny-unnep-2016
A Szeretet Ünnepe a teremtés és vonzás szempontjából azért erőteljes, mert az egész világ ekkor a szeretetre és hálára koncentrál, és a családra. A gyermekekre legfőképp…

 

Ne görcsösséggel, saját magányodban elveszve gondolja hétvégére.
Ne azzal foglalkozz, amid nincs. Adj hálát azért, amid van. Ez alaptörvény, és hidd el, működni fog.

Adj hálát nem csak a hétvégén, hanem minden egyes nap azért, amid van, és ezzel még többet vonzasz majd be abból, amiért hálás lehetsz, hiszen az érzéseiddel vonzasz. Ha elkeseredve gondolsz az Ünnepre, az Ünnep negatív mágnesként fog működni.

diwali11

12.21. Szimmetrikus szám.
A Tarotban a 12-es az Akasztott ember – elakadás, melyből úgy tudsz kijönni, ha a fénybe lépsz a sötétségből, ha a fizikai sik helyett szellemi síkot érzed át.
A 21-es a Végítélet – Feltámadás, Újjászületés – maga a Főnixmadár.

Azaz a mai napon átmegyünk a leragadásból az újjászületésbe.
Érezhető az erő és csak megragadnod kell.

Most kezd el érezni a hálát és szeretetet… ne várj szombatig ?

Vélemény, hozzászólás?